Manapság hazánkban alapvetően kétféle cigája változatról beszélhetünk, az egyik az őshonos, míg a másik tejtermelésre szelektált.
A hazai őshonos változat feje és a lába fekete, kávésbarna színű. A bárányok színe világosabb-sötétebb homokszürke (barkás), de rövidebb-hosszabb idő alatt a bunda felveszi a fehér színt.

A cigája bőre, nyálkahártyája és a nyelve palaszürke, ilyenek a körmök is. A bunda alatt pigment nincsen vagy hígabb. A cigáják bőre viszonylag vékony és rugalmas, gyengébb a curkánok és merinók bőrénél. A gyapjas cigája bőrök juhászbunda, közönséges bőrbekecsek, ködmönök készítésére kevésbé alkalmasak.

Feje középnagy, az orrhát domború. A szemek nagyok, sötétek és igen élénkek. A fülek általában vastagabb húsúak, rövidek és vízszintesen hordottak. A nyak közepesen izmolt és ráncmentes. A vállak jó kötésűek, a mar közepesen széles és izmolt. A hát és az ágyék egyenes, aránylag hosszú és közepesen izmolt. A far enyhén lejtős, közepes hosszúságú, szélességű, izmoltságú, néha rövid, esetenként csapott. Csontozata erőteljes. A végtagok aránylag hosszúak és mérsékelten izmoltak. A tőgy jól fejlett.

A kosok egy része sötét, másfél körívet leíró, csigaszerű szarvakat visel, de suta kosok is akadnak. Az anyajuhok szarvatlanok, s csak kisebb részük hord satnya, sarló idomú szarvakat.

A tejelő cigája testméreteiben jelentősen meghaladja a jelenleg őshonosként kezelt állományt, és alkatában magán viseli a kimagasló tejtermelő-képesség külső jegyeit. A tejelőben meghatározó a hosszú, lelógó fül és a hosszú fej, gyapjútól mentes homlokkal és domború orrháttal. Az őshonosra jellemző bóbita nincs a tejelőben, bárányai feketén jönnek a világra. Mindenképpen suta. Szaporább az őshonosnál, és nagyobb kifejlett kori súlya révén intenzívebb a gyarapodása.

Tenyésztési cél
A génrezerv cigája juhval kapcsolatos elsődleges teendő a fajta tisztavérben történő megőrzése, a fajtában lévő változatosság fenntartása, s nem utolsó sorban egyúttal a környezet fenntartása. E mellett cél a fajta értékmérőinek újbóli felismerése és kihasználása többnyire hagyományos módszerekkel, amivel az állati termék-előállítás és életünk sem veszít sokszínűségéből
A tejelő fajta vonatkozásában cél a tejelő jelleg megerősítése, a fajta létszámának gyarapítása.

A fajta története
A cigája régi, önálló juhfajta. A Balkánról Oláh- és Moldvaországon, Erdélyen át húzódott fel a Kárpátok északi hegyláncáig az 1700-as évek során. A hazai posztógyárak igénye és Brassó virágzó gyapjúkereskedelme arra ösztönözte az erdélyi gazdákat, hogy durva gyapjas cukrán állományaikat lecseréljék a finomabb gyapjút termelő cigájára. E kifejezetten hármas hasznosítású és alapvetően a hegyi juhok csoportjában nyilvántartott fajta nagyon jól alkalmazkodott Magyarország eltérő földrajzi és éghajlati adottságaihoz, és mint vándornyájak, télen egészen a Fekete-tengerig eljutottak és a következő év májusában már a bárányokkal megszaporodva ismét otthon legeltek. Magyar nyelvterületen több változata alakult ki, ezek közül az erdélyi a legkisebb testű, a csanádi közepes, míg a bácskai változat a legnagyobb testű.